Bizonyíték, hogy egy bizonytalan fiúnak is lehet sikere a lányoknál

Van ez a lány. Ez a lány meg én kerülgetjük egymást. Úgy, mint a macska a forró kását. Vagy inkább nem is. Úgy, mint a forró kávét. Mert mindig kávézni jártunk együtt. Nagyon sokat. Hosszú időn keresztül. Valahogy ez lett a közös dolgunk, nem bírtunk tovább lépni ezen a közös ponton. Én is elég visszahúzódó vagyok, ő meg, ha lehet, még inkább. Az első közös randifélénk kávézóban volt és leragadtunk ennél. Már csak annyit kérdeztünk később, hogy: – Valamikor egy kávé? – a másik pedig mondta általában, hogy: – Igen. Azt hiszem, a randevúkhoz a kávézók a legmegfelelőbb helyszínek.

Így kerülgettük egymást és hiába is volt a szimpátia kölcsönös, soha nem csattant el végül egy csók vagy akármi. Még egy eltévedt, kósza ölelés sem volt. Én nekem sok rossz tapasztalatom volt ekkorra a lányokkal, neki meg, mint kiderült, a fiúkkal. Mondhatni, mindketten a másikra vártunk, hogy adjon egy igazán félreérthetetlen jelzést, vagy csak mondja ki az igazságot, akármi. Mert én sokszor látni véltem rajta, ahogy belekortyolt a flat white-ba, hogy közben „úgy” néz rám. „Úgy”, mint aki tényleg többet szeretne tőlem. Csakhogy én láttam már lányokat hasonlóképpen nézni rám, akikről aztán végül kiderült, hogy nem is néztek „úgy”. Szóval igen, ennél a bizonyos nézésnél nekem ekkorra már több kellett. Bizonyíték. Mint valami tudós kutatónak, akinek hiába adott az Isten az esze mellé érzelmeket meg szívet, ő csak a bizonyítékokban, az igazolható, megtapasztalható, kitapintható dolgokban tud hinni. Ilyen voltam. Tudom, ez nem egy igazi álom mentalitás, a lányok jobban szeretik, ha egy fiú határozott, de engem ekkora már teljesen elbizonytalanítottak. Voltak korábban persze barátnőim, de csalódásból még mindig több volt az emlékeimben.

Végül tényleg úgy adódott, hogy neki kellett lépnie. Szerencsére ő nem volt az a fajta, aki inkább elengedte ezt az egészet, amiért én nem bírtam rászánni magam a lépésre. Igaz, ehhez neki is kellett egy lökés, amit egy igazi sztereotip srác provokált ki belőle.

Történt ugyanis, hogy amikor egyszer ugyanígy ücsörögtünk egy kávézóban, abban, amelyikben szinte mindig, ott a Kálvin tér környékén, leült a mellettünk lévő, túlzottan is közeli asztalhoz egy fiú. Kezében bukósisakkal, vállán pedig motoros kabáttal. Pár perc után már eléggé feltűnően nézett minket, egész pontosan nem engem a kettőnk közül. Majd röviddel ezután hozzánk is szólt, és megpróbált szóba elegyedni velünk. Én persze láttam, hogy mire megy ki a dolog, kvázi a nyálát csorgatta a kávépartneremre, de megpróbált úgy kommunikálni, mintha amúgy velem is akarna. Én meg nem akartam kétségbeesettnek tűnni vagy féltékenynek, úgyhogy én is hozzá-hozzászóltam. Hamar szóbahozta a motorját, és még kérdeztem is tőle, hogy hol vette azt, ami rajta van, motoros kabát, mert tetszik. Ő erre elmondta, hogy a kedvenc boltjában. És szinte kéjesen mutogatta a lánynak, hogy milyen bőrből van és hogy milyen biztonságos a beépített védőszerkezetektől. S mindennek tetejében még elég jól is nézett ki. Én hülye még bíztattam is, hogy meséljen már róla, egész pontosan mennyire véd egy ilyen. Olaj volt a tűzre: elmondta, hogy jelentősen csökkenti a sérülés kockázatát, ha ilyet visel, mert nem csak a könyökéhez vannak protektorok beépítve, hanem a vállához is. Gyorsan hozzátette persze, hogy ő még egyszer sem esett a motorával, úgyhogy a dzseki neki leginkább esztétikai meg hűtési célból kell. Na, nem ezekkel a szavakkal, ennél kevésbé volt választékos. „Perforált marhabőr. Meg akarod fogni?” – kérdezte végül a lánytól. Megkönnyebbülésemre nem akarta, de a téma még sokáig a motoros kabát körül zajlott, ami úgy tűnt, a lányt is érdekli valamennyire.

Tehát kvázi az én jelenlétemben kezdte elcsábítani azt a lányt, akiért hónapok óta sóvárogtam. És én meg ahogy néztem, úgy is láttam, hogy működik. Egyszer meg is nevettette a lányt, és ekkor bennem már kialakult a meggyőződés, hogy semmi sem lesz a kettőnk kapcsolatából. Arra gondoltam amúgy is, hogy valószínűleg csalódás lesz a vége, de hogy a szemem láttára szerezze meg magának egy fiú, azt a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Ekkorra már a fiú meg sem próbálta fenntartani a látszatot, hogy kettőnkkel beszélgessen. Én mintha ott sem lettem volna.

Végül úgy döntöttem, hogy rám többé nincs ott szükség, s inkább lelépek. De ekkora valami elképesztő dolog történt. A lány, teljesen váratlanul, minden előzmény nélkül félbeszakította a motoros srácot, és azt mondta: – Bocsi, de most a barátommal vagyok, kettesben hagynál minket? – majd hozzám fordult és adott egy csókot.

A srác teljesen megsemmisülve visszahúzta a székét a másik asztalhoz, és a kávéját is otthagyva kiment a kávézóból. Én meg totál ledöbbenve néztem, a szívem meg majd kiugrott a helyéről. És kérdeztem őt, hogy: – Ezt azért csináltad csak, hogy elmenjen végre? – Ő pedig azt válaszolta: – Igen. De már egyébként is régóta meg akartam tenni.