Home / Uncategorized / A hosszú barátság titka

A hosszú barátság titka

girls-462072_1280Zsuzsi és én, óvodai barátnők voltunk. Már akkor elválaszthatatlanok voltunk, mesélték mindig a szüleink. Mivel egy lépcsőházban laktunk, így sokat is voltunk együtt. Később, egy általános iskolába is kerültünk persze egy osztályba is. Neked van olyan barátnőd, vagy barátod, aki gyerekkorod óta ismered?

A barátságunk örök

Soha nem veszekedtünk semmin, sőt mindig megosztozkodtunk inkább. Ha nekem volt egy almája, de szeretett volna enni ő is, tuti hogy elfeleztük, de ha neki volt egy szendvicse, én meg épp otthon hagytam az enyémet, mindig kaptam belőle. Elválaszthatatlanok voltunk.

Az általános iskolát végig együtt jártuk ki, aztán én gimibe mentem, ő pedig vendéglátó suliba. Igaz kevesebbet találkoztunk, mint eleinte, de mivel ugyan olyan közel laktunk egymáshoz, mint eddig, így azért, ha volt lehetőségünk, együtt lógtunk délutánonként.

Én jobban szerettem tanulni, mint Zsuzsi, a gimnázium után tudtam már, hogy mi szeretnék lenni, így tovább tanultam, főiskolára mentem, hogy védőnő lehessek.

Sokszor eszembe is jutott, hogy vajon kiállja-e a barátságunk a próbát, de mindenkinek voltak elképzelései, mi szeretne lenni, vagy mit szeretne kezdeni magával?

Az idő próbája

Persze, mint minden barátságban vannak jobb, és rosszabb időszakok. Nálunk is voltak völgyek, amikor nem találkoztunk, vagy éppen valamelyikünknek volt udvarlója, és minden idejét vele szerette volna tölteni.

Azért visszaemlékezve, kevés ilyen időszak volt. Ha hetekig nem is találkoztunk valamiért, akkor mailt írtunk, vagy telefonáltunk egymásnak.

A főiskola miatt, keveset voltam otthon, főleg, a vizsgaidőszakokban nem is nagyon jártam haza, felesleges időnek találtam, így inkább bent maradtam, a kollégiumban.

Ekkor Zsuzsi már rég dolgozott, persze hol volt szegénynek munkája, hol nem. Sokáig, emlékszem egy jól menő helyes kis étteremben dolgozott, de végül bezárt valamiért. Pár hónap után találta a mostani állását, egy kis kávézóban. Nagyon nyugis hely, pár kis asztallal, szeretek bemenni hozzá, ha itthon vagyok, és van időm.

Az élet iróniája

Közben én is lediplomáztam sikeresen, amin persze ő is ott volt velem.

Az iskola végével, több időm volt már kicsit, így megbeszéltük, hogy egyik nap oda megyek a munkahelyére, megvárom, míg bezár, aztán elmegyünk egyet csavarogni.

Annyi minden mesélni valóm volt, persze neki is, azt sem tudtam, hogy hol kezdjem. Én kapkodósabb, sürgetőbb vagyok, így ő illedelmesen mindig megvárja, míg én kifogyok a szuszból, és csak e után kezd el ő mesélni.

Már épp elfogyott a mesélni valóm, mikor nagyon komoran ült velem szemben, az innivalóját szürcsölve. Bevallom, a frászt hozta rám, mérgelődtem is, hogy locsogok össze vissza, miközben neki meg valami baja van? Gyorsan abba is hagytam a mondanivalóm, és átadtam a szót neki.

Persze mesélt minden félét, de a hideg zuhanyt, a végére hagyta. Úgy döntött, hogy kimegy Ausztriába dolgozni. Elmesélte, hogy a bátya is kiment, nagyon jó helye van. Rengeteg munka közül lehet válogatni,  a szakács állások, pincér, mosogató, nagy a választék.

A sors fintora, hogy mikor én haza kerülök végre, és több időt tölthetnénk együtt, ő akkor megy 500 kilométerrel messzebb. De már annyi megpróbáltatást kibírt a barátságunk, biztos vagyok benne, hogy egy kis távolság nem fog gondot jelenteni! Ki tudja, az is lehet, hogy meglátogatom majd odakint, ha lesz lehetőségem!?

About Author: