Kávézó vagy a saját konyhám?

Mindig olyan ember voltam, akinek nagyon nehezen indulnak a reggelek, ezért is szoktam át arra, hogy egy kávézóban elfogyasztott kávéval próbálom meg jobbá tenni őket. A kellemes környezet és a finom ízek általában meg tudták tenni azt, amit az otthoni sürgés-forgás a konyhámban elvesz az életemből, és relaxáltan tudok már bemenni a munkahelyemre.

Múltkor azonban a kávéházban ülve, a már emlegetett reggeli italom mellett, megosztottam egy barátommal, és ő rosszallóan csóválni kezdte a fejét.

„Ha ez igaz, az csak annyit jelent, hogy nem jó a konyhád.” – Mondta ő, és én hirtelen nem értettem, mire gondol. Elmagyarázta azonban, hogy ő azt vette észre saját magán, hogy nem a kávétól, vagy az ébresztőórájától függ, hogy hogyan indul a napja, hanem hogy milyen környezetben, milyen hangulatban tölti el az első tíz perceket.

„Hogyha annyira élvezem a kávéházat, válaszoljak egy kérdésre: otthon le szoktam ülni a kávémat meginni?” – Erre hirtelen nem is tudtam, hogy feleljek, de aztán bevallottam, hogy nem: a konyhámban nem is igazán van lehetőségem kényelmesen leülni, hiszen csak egy kis asztalom van a sarokban, támla nélküli, amolyan bárszék szerű ülőalkalmatosságokkal, amik nem túl kényelmesek, de még csak jól se néznek ki. Utána még rákérdezett arra, hogy a konyhámban van-e jó világítás, kellemesen érzem-e magam, amikor ott tartózkodok, ízlésesen van-e berendezve, és sajnos mindenre csak nemmel tudtam válaszolni.

Sikerült megértetnie velem, hogy mire gondol, és hazaérve tüzetesen elemeztem, hogy mégis mennyire lehet jó a konyhám egy reggel elindítására. Amikor eddig itthon főztem vagy kávét készítettem, az mindig stresszes folyamat volt, és ha végignézek az ósdi bútorokon, egyszínű falakon, akkor már tényleg megérthetem, hogy miért.

Szerencsére a kávézás mellett egy ajánlatot is kaptam a konyhabutorom.hu weboldalról, ahol pont az ilyen felújításokban, újrabútorozásokban nyújtanak segítséget. Hamar fel is mentem hát az oldalukra, hogy megnézzem, milyen ajánlatok vannak egy olyan konyhára, ahol jól indulhat az ember napja, és szerencsére nem is kellett csalódnom: rengeteg terv már első pillanatra megtetszett.

Úgy döntöttem, hogy a legegyszerűbb, 240 cm-es fix konyhabútorok közül fogok csak választani, onnan is az MDF konyhabútorokat előnyben részesítve, mivel ennél többet azért hirtelen még nem tudtam megengedni magamnak. Ezeknél azonban nagy örömmel tapasztaltam, hogy rengeteg olyan javaslat van, ahol akciós áron juthatok hozzá bútorokhoz, úgyhogy nem fogom túlzottan megterhelni a pénztárcámat.

Amit még nagyon fontosnak tartottam, az az étkezőasztal és a hozzá tartozó székek, hisz mint ahogy barátom is mondta, kell egy hely, ahova reggel le tudok ülni. A helyiségben sokkal nagyobb asztal is elfér, mint amilyen korábban volt, így probléma nélkül beújítottam abból is.

A felújítás persze jó ideig eltartott, hisz minden bútort kiválasztani és beszerelni elég hosszú folyamat volt. Ez alatt még rengeteg apróbb trükköt is megtanultam a konyhabutorom.hu-ról, így sok kis házi díszítéssel is javítottam a konyha kinézetén. Emellett egy új kávéfőzőt is beszereztem, így tényleg minden készen állt az új reggelekre.

A végén pedig kiderült, az én nagy csodálkozásomra, hogy valóban igaz volt az ötlet: mikor az új konyhámban leültem reggel, rájöttem, hogy tényleg ez hiányzott nekem. A szép, jól megtervezett helyiségen végignézve már otthon is olyan jó hangulatba tudtam kerülni, hogy szinte elrepült a munkanapom.

Persze azért én is visszajárok még a kávéházba az ismerőseimhez, hogyha beszélgetni akarok, de már nem reggelenként kelek miatta korábban – hogyha pedig látok valakit, aki ugyanúgy van, mint régen én, akkor most már én is odaülök mellé, és ajánlom neki a konyhabutorom.hu-t.