Ordit mint a faba szorult fereg eredete, Hogyan ordít a fába szorult féreg? – avagy szólásaink eredete
Nos, hoztunk párat, amit megértve te is büszkén meséled majd az ismerősöknek: Fogadjunk, hogy te sem vágtad?! Az ujjából szopja ki a tudást Az ulsteriek leghíresebb hőse Kumal névre hallgatott, az ő fia pedig Finn volt, aki híres harcos és költő volt.
Ordít mint a fába szorult féreg! Na de a féreg nem ordít! Akkor, hogy is van ez?
Az ír hagyomány szerint Finn a 3. Ahogy nőtt a fiú, elküldték az öregasszonyok a fiút egy Finegasz nevű druidához hogy tanuljon tőle tudományokat. Finegasz különleges otthona mellett a tóban egy diófa alatt úszkált egy Finatan nevű tudós lazac, aki megette a diófáról lehullott tudás dióit. A druida kiakarta halászni a lazacot de sosem tudta elkapni, majd egy szép napon, amikor már Finn a tanítványa volt, mégis csak sikerült neki. Finegasz odaadta Finnek a lazacot, hogy süsse meg de azt a parancsot adta a fiúnak, hogy ne egyen belőle, amíg engedélyt nem kap rá.
A koronavírussal foglalkozó reality műsort indít a TV2
A fiú meg is pucolta a halat és nem is ütötte bele az orrát sem, de Finegasz valami furcsa változást vett észre rajta, miután az megsütötte a halat. Megkérdezte tőle, hogy beleevett-e a lazacba. A fiú azt felelte: "Finegasz nem ettem bele, csak megégettem a hüvelykujjamat, amit bekaptam, hogy enyhítsem a fájdalmat. Ezután Finn, ha meg akarta tudni mit hoz a jövendő, bekapta a hüvelykujját és így szopta ki belőle a tudást.
Ágrólszakadt ember Na vajon mit jelenthet? Tán csak nem arról van szó, akit megtépáztak az erdő bokrai meg a fák?
Mind ismerünk rengeteg népi bölcsességet különböző szólásokból és közmondásokból, de azt már kevésbé tudjuk, hogy honnan is erednek pontosan.
Nem: ugye ezt a kifejezést általában lesajnálóan, régen pedig némi gyanúval élve használták másokra. Ordít, mint a fába szorul féreg Már miért ordítana a féreg, ha fába szorult? NEM tud ordítani B.
Trekkekura - Prolivilág
Lásd pl. Na most itt arról van szó, hogy a féreg nem AZ a féreg, legalábbis az elmeszabályozó paraziták listája nem az: a farkast illették a nem túl hízelgő akkor még Magyarországon is honos és kártevőnek titulált toportyánféreg elnevezéssel anno, ami - ha fába szorult: - ordított.
Hol a fenében van Kukutyin? Ferencszállás egy része, azaz Kukutyin puszta az as évek idejében zabbal volt bevetve, de az éppen akkor áradó Maros miatt a szántóföldeken nem lehetett dolgozni.
Sorozatok, amik biztosan jókedvre derítenek karantén idején is
A leleményes helyiek nem akarták, hogy veszendőbe menjen a termés, ezért csónakokba ültek és úgy vágták le a zab hegyét, ordit mint a faba szorult fereg eredete értékes kalászokat. A legenda azóta él, az eseményt pedig Ferencszállás címere és a népnyelv máig is őrzi. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy van még egy Kukutyin, ez egészen pontosan az ordit mint a faba szorult fereg eredete túl, Romániában található. A csángók nevezik így a Prut melletti Cucuteni községet.
Ordít mint a fába szorult féreg! Na de a féreg nem ordít! Akkor, hogy is van ez? - gardencafe.hu
Szájába rág Avagy alaposan megmagyaráz, az illető fejébe veri az infót. De van ennek egy kézzelfoghatóbb jelentése is: régen az anyák nem csupán anyatejjel táplálták a csecsemőket, hanem általuk előre megrágott étellel is.
Nem szólás és nem is mondás de érdekes és vicces múltra tekint a következő kifejezés is: Mi köze Kékfogú Haraldnak a Bluetooth-hoz? Harald "Bluetooth" Gormsson I. Harald vagy Kékfogú Harald dán király, tól volt Dánia illetve tól ig Norvégia uralkodója. Feljegyzések szerint nagyon szerette az áfonyát, ezért kapta a Kékfogú angolul bluetooth jelzőt.
Mi fán terem?
Harald arról volt nevezetes, hogy egyesítette a lázongó dán, norvég és svéd törzseket. Ehhez hasonlóan a Bluetooth-t is arra szánták, hogy egyesítsen és összekössön olyan eszközöket, mint a számítógép vagy a mobiltelefon. A Bluetooth logója a fiatalabb futhark H és B betűknek megfelelő skandináv rúnákat, a Hagalazt hagalaz és a Berkanat berkana idézi. Ha belfereg viszketes az is, hogy mit jelent és honnan jött a dugába dől, a halvány lila dunsztja sincs és még sok más kifejezés, akkor itt olvashatod korábbi cikkünket a témában!
Kapcsolódó cikkek.