Home / Uncategorized / Tavaszi zsongás, minden színekbe borul

Tavaszi zsongás, minden színekbe borul

Talán az egyik legszebb időszaka az évnek tavasz. Nekem legalábbis az. Hiszen, a hosszú tél után (bár mostanában messze nincs olyan tél, mint régen volt) a szürkeség végével, előjönnek a színek, és kezd minden újra életre kelni.

Az én városom

house-199451_1280Nálunk télen nem igazán van élet. Mi turisztikai szempontból vagyunk látványosak, és azt veszem észre, hogy egyre több külföldi vesz nálunk magának kisebb házat, vagy nyaralót. A Balatontól nem messze lakunk, így el is lehet rejtőzni a nyüzsgéstől, de ha úgy szeretnénk, fél óra alatt már benne is lehetünk.

Jót tesz a városnak, hogy külföldiek jönnek, és lakják be, mert így talán nem öregszik ki majd nagyon.

Persze sokan az mellett döntenek, hogy elmennek innen, mert a nyár végével, a város is „haldokolni” kezd. Nincs túl sok munkalehetőség, és aki a vendégek miatt nyit ki, az ősz végével be is zár. Így ha valakinek nem elég ez a rövid időszak munka, kénytelen az mellett dönteni, hogy elmenjen innen. Én nem szeretnék ezek az emberek közé tartozni. Szeretek itt élni, és szeretnék itt is maradni.

Az emberek

Azért akárki akármit mond, ha valaki nem nagyvárosban él, akkor nem is vágyik oda. Én szeretem, hogy nálunk sokkal könnyebb minden, figyelünk egymásra. Én nem is mondanám magunkat városnak sem, mert mi inkább egy közösség vagyunk. Nyitottak mindenre, és mindenkire, nem az a kinézős, utálkozós irigy. A városokban, nem figyelnek oda egymásra az emberek. Míg itt: Az egyik szomszéd csemetefát hoz, csak úgy a másiknak, mert neki nincs rá szüksége, míg a másik ribizlit, de az is természetes, hogy időközönként, ha valaki süt valamit, akkor visz belőle a másiknak is.

Rövid ideig laktam Budapesten, az egyik rokonunknál, amikor barista képzésre jártam. De az emberek is mások, mint itthon. Nem érdekli őket semmi, szinte fellökik a másikat, és ha valami bajod van, még jó messzire ki is kerülnek, nehogy elkapják. Nagy a ház, bőven elfértem nálunk, az unokatestvéreim örültek is nekem, kérdezték is, nem e szeretnék még maradni, de én inkább haza vágytam.

Mára már, a szerelem is ide köt. Gyerekkorunk óta ismerjük egymást Janival. Rendes, dolgos, nem léhűtő. Míg nem voltam itthon, sokat segített a szüleimnek, ha úgy adódott. Előtte nem is gondoltam volna, hogy mi ketten egyszer egy pár leszünk. De a sors máshogyan döntött, amit én nem is bánok.

A hagyományokat őrizve, még májusfát is állított nekem. Már az esküvő is szóba került, de nem szeretnék kapkodni. A nagyszülői ház üresen áll náluk, mert pár éve meghalt a nagymamája is. Az édesanyja azt mondta, ha szeretnénk, tegyük rendbe, ahogy mi akarjuk, és nyugodtan költözzünk be.

Még jó, hogy a szüleink azért az itteni élet ellenére, nem maradiak, és megengedik, hogy összeköltözzünk.

Mi vagyunk a régi élet, és a mai, huszonegyedik század modernsége is egyben. Most hogy már kezd jobb idő is lenni, ahogy lehet, kijárunk a házhoz, hogy rendbe tegyük. A holmikat ki kell válogatni, és egy festés is ráfér, meg persze kicsit szeretnénk modernizálni, és ránk formálni. De én már látom, hogy szép kis otthon lesz belőle idővel, és itt is maradunk a mi kis közösségünkben.

About Author: